Tóth György – Vezető Pénzügyi Stratéga
Élete folyamán nagyon sok területen megfordult, változatos, sikerekben és kudarcokban gazdag életet élt, él jelenleg is.
Fiatalon tanulmányai végzése közben sportolt, zenélt, majd munkája mellett diszkózott a saját maga által előállított hang, fény, és látványtechnikával.
Pályafutása elején, 1976-ban az alkalmazotti beosztását saját vállalkozásra cserélte.
Sokat dolgozott a vendéglátóipar különböző területein, de a legkedvesebb számára a diszkók világa volt. Tulajdonosként üzemeltette Budapest egyik kimagasló látogatottsággal bíró, kedvelt diszkóját, Kispesten az Es-O-Es-t, aminek neve később Club Bedrockra változott.
Vállalkozóként aktívan tevékenykedett a divat-, a vas-, az építő-, az informatikai, és az autóipar területén. Foglalkozott játszótéri játékok gyártásával, labdarúgó utánpótlás-nevelő egyesület vezetésével, de vállalkozások válságmenedzselésével is.
Elvégezte a Közép-Európai Bankárképzőt, valamint a mérlegképes könyvelői képzést is. Lassan két évtizede foglalkozik vagyonkezeléssel, szervezetfejlesztéssel, vállalkozások és magánszemélyek pénzügyi stratégiájának a kidolgozásával.
Az utóbbi években az általa alapított Kisbefektetői Klubhoz egy sereg szakértő csatlakozott, többek között pályázatírók, marketingesek, hitelügyintézők, devizahitel-károsultak mentésére ügyvédek, akik hozzájárulhatnak a vállalkozások, és természetesen az egyének bevételeinek a növeléséhez!
Foglalkoznak továbbá a költségek legális csökkentésével (járulék, rezsi), adóoptimalizálással, és az így felszabaduló többlet pénz ésszerű dolgoztatásával, növelésével, tartalékképzéssel.
Ezért hoztam létre partnereimmel a Kisbefektetői Klubbot.
Tanulmányainkból, életutunkból, tapasztalatainkból következően, – látva a pénzügyi közvetítők tevékenységét – fogalmazódott meg az a gondolat, hogy hozzunk létre egy szoros szakértői együttműködést, átadva a tudást annak érdekében, hogy az emberek időben hozzanak felelős pénzügyi döntést, jövőjük érdekében.
Független szakértők összefogásának a Kisbefektetői Klub nevet adtuk!
2017-ben adtam ki könyvemet a Soha Ne Add Fel Az Álmaid! címmel, amit a Colibri Club tagok is megvásárolhatnak a Piactéren keresztül.
https://colibriclub.net/?n=Toth-Gyorgy--Hogyan-allj-fel-a-padlorol-&pid=d7657583058394c828ee150fada65345&ndc=prd&start=1&ref=&lang=hu